IV. (Szép) Fülöp halála után nem sokkal kihalt a Capetingek férfiága. A trón oldalágon a Valois-családra [valoá] szállt. A francia trónra – leányági öröklésre hivatkozva – az angol király, III. Edward (1327-1377) is igényt tartott. A háború kirobbanásában a trónviszály mellett a textilipara révén gazdag Flandria feletti uralom kérdése is szerepet játszott.
Az angolok Flandriában törtek előre, és legyőzték a franciákat. A franciák sorozatos vereségeik után jelentős területi engedményeket tettek. Franciaországban a hadseregek dúlásai és a pestis elviselhetetlenné tette a városi és falusi szegénység helyzetét. A háborús veresége miatt tekintélyét vesztett nemességgel szemben parasztfelkelés robbant ki (1358), amelyhez Párizs népe is csatlakozott. A felkelést kezdeti sikerei után – mint a középkorban mindegyiket – leverték. Az erőre kapó francia királyság az angolokat néhány kikötő (Calais, Bordeaux, La Rochelle) kivételével kiszorította Franciaországból. A két fél fegyverszünetet kötött (1375).
A harcok a 15. század elején ismét fellángoltak. Az angolok újra támadásba lendültek, és legyőzték a francia seregeket. Elesett Párizs is, a francia trónörökös, a későbbi VII. Károly délre menekült. Az angolok már Orléans-t ostromolták, mikor egy ifjú parasztlány, Jeanne d’Arc angolellenes mozgalmat indított. Jeanne d’Arcot látomásai vezették, és isteni eredetű küldetéstudata erőt öntött a francia seregekbe. Felmentették Orléans-t, majd Reimsig a francia koronázó városig nyomultak előre. Jeanne d’Arc álma teljesült. VII. Károlyt francia királlyá koronázták, ám a lány rövidesen fogságba esett (1430), s az angolok kezébe került. Jeanne d’Arc, a tömegeket megmozgató fanatikus kezdett kényelmetlenné válni mind az angol, mind a francia vezető réteg számára. Így az angolok a francia egyház közreműködésével eretnekként máglyán megégették (Rouen, 1431).
A francia győzelmek hatására az angolok franciaországi uralma hamarosan összeomlott. A megszülető békében (1453) egyedül Calais-t tudták megtartani. Az angolok kiűzésével párhuzamosan Károly a helyi hatalmasságokat is megtörte. A főnemességtől megvonta a katonatartás jogát, s zsoldoshadsereget állított fel. Utódai folytatták a központosítást, s újabb területeket csatoltak Franciaországhoz (Burgundia nyugati része, Provence és Bretagne).
A háború kezdete: 1337–1360
A háború nagyjából négy szakaszra bontható: az angol sikerek időszaka III. Edward idején 1337 és 1360 között; majd a 1360-tól 1400-ig tartó szakasz, amikor a franciák majdnem kiűzték az angolokat; az 1400 és 1429 közötti nagy angol győzelmek időszakára V. Henrik uralkodása alatt; és végül egy 1429-től 1453-ig tartó szakaszra, melyben Franciaország egyesült a Valois királyok irányítása alatt. A háború kezdetekor Franciaország lakossága 14 millió fő volt, és általános nézet volt, hogy a franciák rendelkeznek a legnagyobb létszámú, és legjobban kiképzett lovagsereggel Európában. Anglia lakossága ebben az időben mindössze 2 millió főt tett ki.A háború első éveiben III. Edward szövetkezett a németalföldi nemesekkel és Flandria polgáraival, de két eredménytelen hadjárat után, 1340-ben a szövetség szétesett. A német hercegeknek nyújtott támogatások, és a hadsereg külföldi fenntartásának költségei fizetésképtelenné tette az angol kormányt, hatalmas károkat okozva ezzel III. Edward tekintélyében. A franciák egy ideig fölényben voltak a tengeren, és számos part menti angol várost kifosztottak. De 1340-ben, miközben az angol hadsereg partraszállását kívánták megakadályozni, a francia flotta majdnem teljesen megsemmisült a sluys-i csatában. A háború további részében a la Manche-csatorna végig angol kézen maradt, megakadályozva ezzel egy esetleges francia partraszállást.
1341-ben megkezdődött Bretagne-i Hercegség birtoklásáért vívott breton örökösödési háború, melyben Edward Montfort-i János-t, Fülöp pedig Blois-i Károly-t támogatta, akik közül eleinte az utóbbi volt sikeres. A következő években tulajdonképpen adok-kapok harc folyt Bretagne-ban, ahol például Vannes városa jó néhányszor gazdát cserélt, és hasonló jellegű hadjáratokra került sor Gascogne-ban is.
A Crécyi csata, 1346(Illusztráció Jean Froissart krónikájából, XIV. század)
Edward ellenállás nélkül haladt észak felé és megostromolta, majd bevette a partmenti Calais városát a La Manche-csatorna mentén 1347-ben. Egy Skócia elleni angol győzelem folyamán (Neville's Cross-i csata) elfogták II. David skót királyt, ami nagyban csökkentette a Skócia felőli veszélyt.
1348-ban a fekete halál söpört végig Európán, és ez mind Anglia, mind Franciaország számára súlyos következményekkel járt. Ez megakadályozta Angliát abban, hogy bármilyen nagyobb méretű offenzívát indítson vagy támogasson. Franciaországban 1350-ben VI. Fülöp meghalt és fia, II. (Jó) János vette át a trónt.
A harcok szórványosan folytatódtak Bretagne-ban, a lovagiasság olyan próbatételeivel, mint a Harmincak csatája 1351-ben, amikor is 30 francia lovag Chateau Josselin-ből kihívott és legyőzött 30 angol lovagot. A hagyománynak megfelelően a franciák váltságdíjat követeltek számos legyőzött angol lovagért, mint például Robert Knolles és Hugh Calveley esetében, akik később több sikerrel vették fel a harcot Franciaországgal.
Amikor a pestisjárvány elmúlt és Anglia valamelyest talpra állt pénzügyileg, Edward király fia, Edward, a Fekete Herceg, lerohanta Franciaországot Gascogne-ból 1356-ban, és hatalmas győzelmet aratott a poitiers-i csatában, ahol az angol íjászok megismételték a Crecy-nél már jól bevált taktikát, továbbá a Gascon nemes Captal de Buch oldalba támadta és elfogta az új Valois-házi királyt, II. Jánost, és számos más francia nemest. János tűzszünetet kötött Edwarddal, ám távollétében a kormányzat kezdett összeomlani. János váltságdíját 2 millió écu-ben állapították meg, de János ennél magát többre tartotta, és ragaszkodott hozzá, hogy legalább 4 milliót kérjenek.
Később az év folyamán (1356) aláírták a második londoni egyezményt, amely garantálta a 4 millió écu-s váltságdíj kifizetését azáltal, hogy a Valois-család számos tagja Londonba utazott, ahol megadták magukat, hogy túszként tartsák őket fogva, míg János visszatért Franciaországba, hogy előteremtse a váltságdíjat. Az egyezmény részeként Anglia birtokába került Aquitania, egy nagy partmenti terület Délnyugat-Franciaországban, beleértve Poitiers-t és Bordeaux-t is. Királyi foglyokként szabadon járhattak-kelhettek, így amint János visszautazott, a túszok is gyorsan visszaszöktek Franciaországba. János, aki "Jó" és lovagias volt, elborzadt azon hogy szavaszegő lett, majd becsületét elveszettnek érezvén visszatért Angliába és feladta magát az angoloknak. Végül rabságban halt meg Angliában 1364-ben, de tiszteletére nagy lovagi ünnepélyt rendeztek, mert az angolok közül is sokan elismerően tekintettek tettére.
1358-ban Franciaországban kitört a Jacquerie parasztfelkelés. A felkelés okaiként főként a vidéki lakosság háború alatt elszenvedett nélkülözéseit, és a helyi nemesség elleni ellenszenvet említhetjük. A Guillaume Kale (esetleg Carle, vagy Cale) vezette parasztokhoz csatlakoztak más falvak lakosai is, és Beauvais térségében, (Párizs-tól északra), atrocitásokat követtek el a nemesség ellen és leromboltak jó néhány várat (châteaux) a környéken. A felkelőket még azévben (nyárra) leverték, a lázadást pedig keményen megtorolták.
Edward ekkor megtámadta Franciaországot, azt remélvén, hogy az elégedetlenségből előnyt kovácsolhat és megkaparinthatja a trónt, és bár nem állt francia hadsereg az útjában, nem tudta bevenni sem Párizs-t, sem Reims-t, így a dauphin a helyén maradt (a későbbi V. Károly). Ezután megkötötték a Brétigny-i egyezmény-t, amelyet 1360-ban írtak alá. A szerződésben lemondott a francia trónról, de ezért komoly területeket kapott Aquitaine-ban, és Calais-t is megtarthatta. Valójában Edward soha nem mondott le a francia trónról, Károly pedig rögtön hozzálátott az angol hódítások visszaszerzéséhez, amint trónra került.
Anglia továbbá úgy került ki a háborúból, hogy Franciaország vazallus államainak felét a szövetségeseként tudhatta, ami nyíltan reprezentálta az egyesült Anglia előnyét, a vazallus-államokat lazán összetartó Francia Királysággal szemben.
Francia győzelmek V. Károly alatt: 1360–1400
V. Károly uralkodása alatt az angolok folyamatosan visszaszorultak. Noha igényjogosultjuk, V. Breton János, legyőzte és megölte Blois Károlyt az Auray-i csatában, János és örökösei végül kibékültek a francia királyokkal. A breton parancsnok, Bertrand du Guesclin, aki átállt V. Károly oldalára, és egyik legsikeresebb hadvezére lett.Nagyjából ebben az időben, a Spanyolország ellen vívott háború foglalta le a Fekete Herceget 1366-tól. Kegyetlen Pedro lányai, Constance és Isabella a Fekete Herceg testvéreihez (Gaunt-i János és Langley-i Edmund) mentek feleségül, összekötvén a két királyi házat. Ám II. Kasztíliai Henrik lemondatta őket 1370-ben Du Guesclin támogatásával, és háborút kezdett Anglia és Portugália ellen.
Újév előtt kevéssel 1370-ben, az angol Poitou-i senechalt, John Chandos-t, megölték a Château Lussac-i hídnál. E parancsnok elvesztése súlyos csapást jelentett az angolok számára. Captal de Buch-ot szintén elfogták, majd V. Károly tömlöcbe vettette, akinek cselekedeteit – akárcsak az angolokét – nem korlátozta az idejétmúlt lovagi eszme. Du Guesclin óvatos hadjáratot folytatott, melynek során kerülte az angol főerőket, de egyik várost a másik után foglalta el, beleértve Poitiers-t 1372-ben és Bergerac-ot 1377-ben, mígnem 1380-ban meghalt. Du Guesclin, aki Froissart szerint, azt tanácsolta a francia királynak, hogy ne ütközzön meg az angolokkal a harcmezőn, sikeresen művelte ezt a fábiánus taktikát, noha mindössze két fontosabb csatában harcolt, a bretagne-i Auray-ben, 1364-ben, és a spanyolországi Najera, 1367-ben, és mindkétszer a vesztes oldalon, minek következtében mindkétszer elfogták.
Az angol válasz Du Guesclin tevékenységére a Chevauchees nevű romboló jellegű expedíció-sorozat megindítása volt. De Du Guesclin nem hagyta emiatt elvonni erőit, és így el tudta érni céljait. Az angolok 1372-ben megsemmisítő vereséget szenvedtek tengeri ütközetben a kasztíliai-francia flottától La Rochelle-nél, ami szintén fontos tényezőként szerepel, hiszen ezáltal nehéz helyzetbe került az angol tengeri kereskedelem, és utánpótlás.
1376-ban meghalt a Fekete Herceg, majd 1377-ben III. Edward is, akit a fiatalkorú II. Richárd követett a trónon. Az angolok nem próbálták érvényesíteni a francia trónnal kapcsolatos jogukat, míg Henry Bolingbroke (IV. Henrik) (Richárd unokatestvére) személyében új királya nem lett az országnak, aki lemondatta Richárdot, s ezzel a Lanchester-ház vette át az ország irányítását.
Bertrand Du Guesclin taktikai reformjai és a La Rochelle-i győzelem ellenére, van két tényező ami ezeknél fontosabb, s mindkettő az angol belügyekkel kapcsolatos.
- A Fekete Herceg (aki legtöbb tekintetben jóval felülmúlta Bertrand Du Guesclin-t, a korabeli hadviseléshez képest számos reformelképzelést valósított meg, és ő volt Aquitaine védelmének főparancsnoka) mindössze két évig vívott hadat Bölcs Károly Franciaországa ellen, mielőtt visszahívták volna; részben betegsége, részben brutalitása (erről különösen Limoges ostrománál tett tanúbizonyságot 1370-ben), részben pedig amiatt, hogy a herceg pénzügyi gondjai Angliát komoly adósságba sodorták. A Fekete Herceg korai eltávozásával Bertrand Du Guesclin nem volt komoly ellenfele Aquitaine-ban. III. Edward pedig túl öreg volt már ahhoz, hogy személyesen vezessen hadat Bertrand ellen.
- A Fekete Herceg, és III. Edward hellyett harcoló parancsnokokat hamar más ügyek terelték el a francia területekről: Gaunt-i Jánost jobban érdekelte a kasztíliai korona megszerzése, mint Aquitaine és Calais védelme, továbbá II. Richárd sem volt érdekelt a háborúban, így a helyszíni angol parancsnokok sem voltak kellően motiváltak.
A második békeidőszak: 1389–1415
Már IV. Henrik angol király is tervezett hadjáratot Franciaországban, uralkodásának rövid ideje alatt azonban nem tudta ezt megvalósítani. Eközben VI. Károly francia királyon elhatalmasodott az elmebetegség, és nyílt konfliktus bontakozott ki unokatestvére, Burgundia-i János, és testvére Orléans-i Lajos között a hatalomért. Miután Lajos orgyilkosság áldozata lett, az Armagnac család vette át a Jánossal szembeni ellenzék szerepét. 1410-re már mindkét oldal az angol erők segítségét kérte a kialakuló polgárháborúban.Angol győzelmek V. Henrik alatt és őt követően: 1415–1429
Az új angol uralkodó, V. Henrik elutasította az Armagnac-család 1414-es ajánlatát, amely visszaállította volna az 1369-es határokat a támogatásért cserébe, mivel a II. Henrik angol király idején angol kézen lévő teljes terület átadását követelte feltételként. 1415 augusztusában partaszállt Harfleurnél Normandiában, és elfoglalta a várost. Bár szívesen vonult volna Párizs alá egyből, mégis egy fosztogató hadjárat megszervezése mellett döntött Észak-Franciaországon át az angolok által megszállt Calais-ig. A crécy-i hadjárathoz sokban hasonlító módon, folyamatos taktikai lépéshátrányban, és utánpótláshiánnyal küzködve kellett megtennie az utat, és ki kellett állnia a sokkalta nagyobb francia hadsereg ellen az Azincourt-i csatában a Somme folyótól északra. Minden nehézség és valószínűség ellenére majdnem teljes győzelmet aratott, katasztrofális francia vereség mellett, ráadásul a csatában jó néhány Armagnac vezető is odaveszett.
Henrik elfoglalta Normandia nagy részét, beleértve Caent 1417-ben és Rouent on 1419. január 19-én, miáltal Normandia két évszázad elteltével ismét angol fennhatóság alá került. Hivatalos szövetséget kötött a Burgundi Hercegséggel, akik elfoglalták Párizst, miután meggyilkolták Rettenthetetlen János herceget 1419-ben. 1420-ban, Henrik találkozott az őrült VI. Károllyal, aki aláírta a Troyes-i egyezményt, miáltal Henrik jogot formált Károly lányának, Katalinnak a kezére, és arra hogy utódjuk a francia trón örököse lesz. A dauphint, a későbbi VII. Károly királyt megfosztották örökösödési jogától. Henrik hivatalosan is bevonult Párizsba még az év folyamán, és az egyezményt ratifikálta az états généraux (korabeli francia rendi gyűlés).Henrik folytatta hadjáratát Franciaországban, de 1422-ben Meaux-nél elhunyt. Hamarosan Károly is követte. Mikor ez bekövetkezett, Henrik ifjúkorú fiát, VI. Henriket immár Anglia és Franciaország királyává koronázták, de az Armagnac család hű maradt Károly fiaihoz, és folytatták a háborút Franciaország középső részén.
Az angolok győzelmek sorozata 1429-ig tartott. Ebben az évben a francia-skót sereg bekerített egy utánpótlást szállító szekérkonvojt, melyet John Fastolf vezetett. A zömében heringgel megrakott kocsikat az íjászok számára mozgó fedezékként használva sikeresen visszaverte a sokkal nagyobb sereg támadását. A heringek csatájaként ismertté vált összetűzés volt az angolok utolsó győzelmeinek egyike, melyet a kiváló íjászcsapataikra támaszkodva nyertek meg. Azonban még ebben az évben feltűnt a színen Franciaország megváltója Jeanne d’Arc, egy lorraine-i parasztlány személyében.
A háború befejező szakasza: 1429–1453
A Francia királyság 1428-ban.
1428-ra az angolok felkészültek a további hadviselésre, és ostrom alá vették Orléans városát. Haderejük nem volt elegendő a város teljes körbezárásához, de a környéken álló nagyobb francia erők nem avatkoztak be a harcba. 1429-ben Jeanne d’Arc meggyőzte a dauphint, hogy engedélyezze részvételét az angolok elleni csatában, mondván, látomása volt, amelyben Isten az angolok kiűzésére utasította őt. Az általa fellelkesített francia csapatok megtámadták az angol erődítményeket, így az angoloknak fel kellett hagyniuk az ostrommal. Még így is jó néhány erősséget elveszítettek a Loire folyó mentén. Nem sokkal ezután egy 8000 fős, nehézlovasokkal is megerősített francia sereg áttörte az angol íjászok falát Patay-nél legyőzve a John Fastolf és John Talbot, Shrewsbury első earlje által vezetett 3000 főnyi angol sereget. Ez volt a háború első komoly szárazföldi francia győzelme, amely megnyitotta a dauphin számára az utat Reims felé, ahol VII. Károlyként francia királlyá koronázták.
1430-ban Jeanne-t elfogták a burgundiak, majd kiadták az angoloknak, akik máglyahalálra ítélték, mint boszorkányt. A francia előrenyomulás ekkor megtorpant, és tárgyalásokba kezdtek. Ám 1435-ben a III. Fülöp Burgundiája átállt a franciák oldalára az Arras-i egyezmény megkötésével, melyben visszajuttatták Párizst a francia királynak. A burgundiak hűségében továbbra sem lehetett bízni, ám számukra most a Németalföldön való terjeszkedés vált elsődleges céllá, a francia ügyekre így nem maradt elég erejük. Továbbá a hosszas fegyverszünetekkel, melyek a háborút jellemezték, Károly időt nyert hadserege és kormánya átszervezéséhez: lecserélte a régi bandériumokat egy korszerűbb, hivatásos hadseregre, amely kamatoztatni is tudta számbeli fölényét, és megkezdte a központosított francia állam szervezését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése