Totális háború

A totális háború (németül Totaler Krieg) kifejezés egy ország erőforrásainak és gazdaságának teljes felhasználásával, a lakosság végsőkig való igénybevételével folytatott háború, hadviselés, mozgósítás. A totális háborúban a hadakozást elvesztő fél esetenként szinte a teljes haderejét elveszíti, a területét és lakosságát is jelentős, vagy teljes mértékben az idegen (ellenséges) erők ellenőrizhetik. A harc jellegéből adódóan általában a másik fél teljes hadászati megsemmisítéséig tartanak az ellenségeskedések (pl. második világháború). A fogalom legismertebb használata Joseph Göbbelshez fűződik, aki a Harmadik Birodalom propagandaminisztereként használta a berlini Sportpalotában tartott beszéde alkalmával, 1943. február 18-áElső említése Carl von Clausewitz porosz háborús teoretikustól származik, aki az „Absoluter Krieg”, tehát abszolút háború-t használta rá. A modern időkben, illetve a gyakorlatban először 1935-ben Erich Ludendorff, német első világháborús tábornok használta. Ő a háborúban a politika egyik eszközét látta. Ilyen címmel írta meg könyvét is, Der totale Krieg névvel.

Jelentése 

  • teljes mozgósítás: minden maradék, illetve szabad erőt a frontra vezényelni
  • teljes ellenőrzés: az állampolgárok totális felügyelete
  • totális technikai fejlesztések: minden erőforrás alárendelése a haditechnikai fejlesztéseknek
  • totális háborús célok: pl. egész országok elpusztítása

Totális háborúk a történelemben 

  • Athén és Spárta egymás ellen vívott háborúja, a Peloponnészoszi háború az ókorban, ami Athén vereségével ért véget.
  • Francia forradalom és az azt követő jakobinus terror, majd Napóleoni háborúk
  • Tajping-felkelés Kínában
  • Amerikai polgárháború az Unió és Konföderáció között
  • Első világháborúban gyakorlatilag mindegyik európai hadviselő fél
  • Második világháborúban főleg Németország és a Szovjetunió, de 1944-től Magyarország is


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése