Furcsa háború

A furcsa háború kifejezést (németül: Sitzkrieg, angolul Phoney War) a második világháború korai szakaszában, 1939. szeptember 3. és 1940. május 10. közötti helyzet leírására használták.
Bár szeptember 3-án Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzentek Németországnak, tényleges harci cselekmények ezen a frontvonalon a Hollandia, Belgium és Luxemburg elleni német támadásig nem történtek, és csak kisebb harccselekmények zajlottak a tengereken és a levegőben.
A kortársak körében használták még a Twillight war (alkonyati háború, Winston Churchill), Bore Warunalmas háború), dziwna wojna ( (szójáték a búr háborúra, jelentése lengyelül "furcsa háború") és drôle de guerre (franciául "vicces háború") elnevezéseket is.
Az angol phoney war elnevezést feltehetően az amerikai William Borah szenátor használta először, amikor 1939 szeptemberében kijelentette: "valami nem stimmel ezzel a háborúval" ("There is something phoney about this war."

Nagy-Britannia és Franciaország már korábban megállapodtak, hogy Lengyelországot nem hagyják Csehország sorsára jutni, erre a háború előtt megkötött brit-lengyel és a francia-lengyel védelmi szerződések is kötelezték őket.
1939. szeptember 2.-án a Lengyelország elleni német támadás után a szövetségesek 24 órás ultimátumot küldtek Németországnak, amelyben a hadműveletek leállítását és a tárgyalások felvételét követelték. Mivel ez nem valósult meg, ezért szeptember 3-án Anglia és Franciaország is hadat üzent Németországnak. A szövetségesek azonban vonakodtak támadást indítani a szárazföldön, és a támadás helyett védekezési stratégiát dolgoztak ki.
A szárazföldi harccselekmények hiánya mellett mind Nagy-Britannia, mind Franciaország sietve kezdték felfegyverezni hadseregeiket, kiegészítve saját hadiiparuk termelését az Egyesült Államokból kedvezményesen vásárolt fegyverzettel.

Háború csaták nélkül 

A franciák a 30-as évek elején kiépített, összesen 350 kilométer hosszú erődrendszerre, a Maginot-vonalra támaszkodva rendezték be a frontvonalat, míg a kontinensre szállított Brit Expedíciós Haderő lövészárokrendszert épített ki. Közel 110 brit és francia hadosztály szállta meg a Maginot-vonalat, velük szemben összesen 23 német hadosztály védte a Siegfried-vonalat.
A Brit Királyi Légierő is kezdetben csak felderítő repüléseket hajtott végre a német területek felett, illetve számos propagandanyomtatványt szórtak le a német lakosságnak - amit a brit sajtó gúnyosan "Pamphlet raids" ("röplap támadás") vagy "Confetti War" ("konfetti háború) néven emlegetett.
A tengeren eközben már szinte a hadüzenet utáni órákban megindultak az összecsapások: szeptember 3-án a brit SS Athenia utasszállító hajót torpedótalálat érte a Hebridák közelében és 112 személy halt meg a hajó elsüllyedése után. Szeptember 4-én a szövetségesek bejelentették, hogy kereskedelmi embargót vezetnek be Németország ellen, hogy megakadályozzák az élelmiszerek és a háború folytatásához szükséges nyersanyagok bejutását.

Saar-hadjárat 

Az 1922-ben megkötött francia-lengyel védelmi szerződés értelmében a francia haderő a mozgósítás elrendelésétől számított három napon belül felkészül a támadásra, felderíti a német védelmet és 15 nap múlva megindítja a támadást Németország ellen. A franciák augusztus 26-án kezdték meg a részleges és szeptember 1-jén a teljes mozgósítást, szeptember 3-án pedig hadat üzentek Németországnak.
A Saar-offenzíva néven ismert támadásra szeptember 7-én, a hadüzenettől számított negyedik napon került sor: 11 francia hadosztály indított támadást egy kb. 32 km széles fronton Saarbrücken térségében, gyenge német ellenállás mellett. A francia hadsereg kb. 8 km mélyen benyomult Németország területére és elfoglalt 20 falut, amelyet a németek már korábban kiürítettek. Az előrenyomulást azonban a francia hadvezetés leállította, amikor elfoglalták a Warndt erdőt, ahol a németek aknazárat létesítettek.
A teljes támadást összesen 40 francia hadosztálynak kellett volna végrehajtani, beleértve egy páncélozott és három gépesített hadosztályt, 78 tüzérezredet és 40 harckocsi-zászlóaljat. Ezek bevetésére azonban sosem került sor. Szeptember 12-én Abbeville városban összeült a legfelsőbb brit-francia főparancsnokság (Anglo French Supreme War Council), ahol eldöntötték, hogy azonnali hatállyal leállítják a támadó hadműveletet és védekezésre rendezkednek be (a franciák követelésére). Maurice Gamelin tábornok előbb utasította katonáit, hogy a Siegfried-vonaltól legalább 1 km távolságban álljanak meg, majd a következő napon utasítást adott, hogy térjenek vissza kiindulási állásaikba.

Következmények

Noha Franciaország és az időközben odaérkező brit expedíciós hadsereg fegyverzetüket és létszámukat tekintve fölényben voltak a németekhez képest, mégsem indítottak támadást, lehetővé téve ezzel a Wehrmacht gyors győzelmét Lengyelországban.
A téli háború kitörése után a szövetségesek nyíltan megvitatták, hogy a tenger felől támadást indítanak Skandinávia északi részén - a háborúban semleges Norvégia és Svédország beleegyezése nélkül. A németek féltek attól, hogy a szövetséges támadás következtében elvesztik a Svédország északi részén található vasércbányákat és megelőző támadásra szánták el magukat. Az Unternehmen Weserübung fedőnevű hadjáratot 1940. április 9-én indították, előbb Dánia, majd később Norvégia ellen.
Április 14-én ugyan a szövetséges csapatok partra szálltak Norvégiában, de április végére Norvégia déli része német kézre került, majd folytatódó harcok után Norvégia északi részét is feladták a szövetségesek - részben az időközben megindított franciaországi hadjárat hatására, majd a norvég csapatok is letették a fegyvert június 9-én.