Irak- Iráni háború

Az irak–iráni háború, elnevezése Iránban Kikényszerített háború (جنگ تحمیلی, Jang-e-tahmīlī) és Szent Védekezés (دفاع مقدس, Defā'-e-moghaddas), illetve Irakban Szaddám kádiszijjai csatája (قادسيّة صدّام, Qādisiyyat Ṣaddām), Irak és Irán között 1980 szeptembere és 1988 augusztusa között vívott háború volt.

A két ország között korábban is voltak határviták, ezek az 1970-es években fegyveres összecsapásokhoz is vezettek, de a helyzet Szaddám Huszein hatalomátvétele és az iráni forradalom után változott meg drámaian. A két ország között vallási és etnikai ellentétek is fennáltak: Iránban az iszlám síita ága került hatalomra és fennállt a veszélye, hogy a szunnita Irak elnyomott shíia kisebbsége felkelést indít. Az irániak a perzsák leszármazottai és az indoeurópai népek sorába tartoznak, akárcsak a kurdok. Nyelveik rokonságban állnak az Európában beszélt germán, szláv és újlatin nyelvekkel. Ezzel szemben az Irakot lakó arabok, amely az egész Közel-Keletnek többségi nemzete, a sémi-hámi népek közé tartoznak, s eme etnikai ellentétek is már évszázadok óta jellemezték az itteni sémi és nem sémi népeket. Az Iránban többséget alkotó síiták 1979-ben jutottak hatalomra Iránban, a forradalom vezetője, Khomeini ajatollah korábban Irak síita részén élt emigrációban. A térséget potenciálisan destabilizáló iszlamista Irán megtámadását az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió sem ellenezte, és a Perzsa-öböl arab monarchiái is támogatták az iraki diktátor ambícióit, mivel ettől várták a forradalmi hullám elterjedésének megakadályozását.
Irak 1980. szeptember 22-én hadüzenet nélkül, megelőző légicsapásokkal támadta meg Iránt, majd benyomult a forradalomtól meggyengített ország területére. Iránnak sikerült viszonylag gyorsan újjászerveznie hadseregét, és az Irak által elfoglalt területeket 1982 nyarára visszafoglalta. A háború következő hat éve lényegében állóháború volt, amely módszereit tekintve az első világháborúra hasonlított a legjobban.
A megmerevedett frontokon a katonák lövészárkokat ástak, szögesdrót-akadályokat és géppuskafészkeket telepítettek, melyeket gyakran rohammal igyekeztek elfoglalni. Irak széles körben alkalmazott – az iráni katonákon kívül saját kurd kisebbsége ellen is – vegyi fegyvereket, elsősorban mustárgázt. A kurdok fegyveresei az önállóság reményében az irániak mellé álltak, ami okot/ürügyet adott Szaddámnak az ellenük való népirtásra. Irak konzervatív, radikális része, amely főként síitákból állt és rokonszenvezett Khomeinivel szintén csatlakozott az ellenséghez (ők is egy külön iraki síitak állam létrehozását helyezték kilátásba iráni mintára). Iránból önkéntes mudzsáhedek álltak az iraki hadseregbe, s a környező arab államokból is tömegesen érkeztek önkéntesek az Irán elleni háborúra.
Épp a kurdok jelenléte miatt félő volt, hogy a háború más államokra is kiterjedhet ahol jelentékeny számú kurd kisebbség él. Különösen ki volt téve a veszélynek Törökország, ahol ma is számos függetlenedni akaró kurd csoport van.
Mindkét ország nagy mennyiségben vetett be, pontatlanságuk miatt elsősorban egymás városai ellen, ballisztikus rakétákat, emellett gyakran támadták egymás tartályhajóit.
A hosszú ideig tartó háború súlyos emberveszteséggel járt, az iráni polgári és katonai veszteségeket 500 000 és 1 000 000 között becsülik, míg Irak vesztesége elérte a 300 000 főt. A két ország gazdasága, elsősorban olajipara, mely közös határuk közelében koncentrálódott, súlyos károkat szenvedett, Iraké például 500 billiót.
A veszteségek ellenére nem következett be lényeges változás a két ország közös határaiban, Irak nem tudott jelentős iráni területeket elfoglalni és Irán is csak jelentős veszteségek árán tudta visszafoglalni a háború kezdetén elvesztett területeket - a konfliktus ebben is hasonlít az első világháborúra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa számos alkalommal felszólította a két felet a harctevékenységek beszüntetésére, de erre csak 1988. augusztus 20-án, az ENSZ BT. 598. számú határozatának elfogadása után került sor. az utolsó hadifoglyokat csak 2003-ban cserélték ki.